Gyerekülés Szakáruház

Gyerekülés Szakáruházban BeSafe, Recaro, Römer és Storchenmühle gyerekülések közül válogathat.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy egy ilyen komoly döntés előtt – mint amilyen a gyerekülés vásárlás – kellőképpen tájékozódjanak a különböző gyerekülésekről. Éppen ezért sok-sok hasznos információval, jó tanáccsal, leírással próbáljuk megkönnyíteni a választást. Nálunk megtalálhatja a német autóklub, azaz az ADAC gyerekülés tesztjeit, illetve az osztrák autóklub, azaz az ÖAMTC gyerekülés tesztjeit is. A két teszt mind az értékelési kritériumok, mind pedig az eredmény szempontjából nagyon hasonlít egymáshoz, mégis fontosnak tartjuk mindkét teszt szerepeltetését, hiszen így még több gyerekülésről tudhatja meg, hogy milyen helyezést ért el független, neves európai szervezeteknél. Büszkék vagyunk rá, hogy nem csupán használjuk a gyártók blikkfangos kifejezéseit / rövidítéseit – természetesnek véve azok ismeretét -, hanem meg is magyarázzuk, hogy mit is jelentenek ezek. A szómagyarázatunk által immár közérthetővé vállnak a gyerekülések leírásai. Az ISOFIX-rendszert külön oldalon mutatjuk be – megismerheti múltját, jelenét, jövőjét, és reményeink szerint így már Ön is könnyedén eldöntheti, hogy szüksége van-e rá, megéri-e azt a plusz 10-15 ezer Forintot gyermeke biztonsága, amennyivel sajnos többe kerülnek az isofixes gyerekülések a nem isofixes társaiknál.

Kérjük, látogasson el hozzánk – egy kattintást mindenképp megér gyerekülés vásárlás előtt!

Hasonló cikkek